Na megvolt a kókuszgolyógyúrás, meg ettem is, és míg haza nem jönnek, addig tartanom kellene a rendet és olyan vagyok, mint bríí vandikemp, hogy minden kis koszatomot letörlök. Lehet néha utálom őket meg minden, de azért hiányoznak már, és míg koleszos leszek, akkor is fognak hiányozni, mert mégis a családom. És akkor én is hiányzom nekik, és akkor ha találkozunk egy kis hosszú idő után, tán nem ugatnak, meg cukkolnak, hanem kedvesek, és érzem most fog ez helyrejönni. Hogy egyre kevesebbet látom majd őket. Kezd kialakulni az a boldogságérzet, amit még korábban írtam. Legalábbis jelen pillanatban így áll a dolog. Már csak egy új szerelem kellene és teljes lenne a kép.
Még mindig el vagyok képedve, szinte nem hiszem el. Nagyon nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lenne most a kapcsolatunk. Szóval nem tudom most normálisan avagy költői módon megfogalmazni, de nagyon jó érzés egy olyan valakivel lenni, aki iránt már nem érzel semmit, és ő sem hiszi azt hogy azért töltötted vele az időt, mert akarsz tőle valamit. Nemtudom, hogy a múlt után ezt egyfajta barátságnak lehet-e nevezni, mert kicsit túlzás lenne azért így hívni. Meg nem is. Szóval nemtudom most ez mi. De ha elfeledem egy percre a múltat, akkor nem tudnám őszintén megbántani. Viszont ha nem felejtem el, akkor bizony kapná tőlem sorra a megjegyzéseket. Tehát, kell egy középút. Én CSAK az ő oldalán, és CSAK annak az oldalán nemtudok állni, akire ő azt mondja hogy gyűlöli, és szájbataposná, közben pedig szerintem telljesen a szöges ellentét gondolja:) Pedig most mindkettővel jóban vagyok. Nem akarom ezt az állapotot elrontani, nem akarok kétszínű lenni. Mindkettőnek azt mondom amit gondolok, nem vetítek semmifélét. Ennél jobban nem tudom kielemezni.
2 beszólás:
légyszi váltsd át a betűtípust mert nem lehet kiolvasni
én el tudom olvasni pedig... de még mindig nemtudom h kicsoda vagy
Megjegyzés küldése