A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése

Mellesleg egyre nehezebben bírom az itthoni légkört, hogy mindenre kényszerítenek, és nem lehet normálisan hozzám szólni. Ha egyszer nem bírok megenni egy egész zsemlét reggelire, akkorsem fogok tudni, ha ordítanak és fenyegetőznek. Attól csak a nyomrom szorul össze, és egy fél zsemle sem megy le. Könyörgöm, még 36 nap, meg még ennyi sem, ezt már illene kibírnom, de ha napról napra, egyre feszültemm itthon mindenki, akkor igen csak nagy megpróbáltatás elé kell néznem. Ahhoz képest, hogy ennek a nyárnak kellene lennie eddig a legfaszábbnak az összes közül, ez a legszarabb. Ugyanolyan, mint alsó tagozatba, egy-két buli különbségével. Már minden faszságot kitaláltam, hogy mégis erről elvonjam a figyelmet. De nem lehet, mert sosem lehet itthon egyszerre megcsinálni semmit sem, mindig ugráltatva vagyok, ha nem teszem, amit mondanak, az valamiféle megvonást eredményez. Mintha nélkülem elpusztulnának itthon, vagy összeomlana a ház. De könyörgöm! Én egy pihenésre, nyugalmora, békére vágyó nyomi vagyok. Erre, a már három éve gyesen lévő, semmittevő anyuka, és a nyugdíjas, heverésző apuka parancsolgatásainak kell eleget tennem. Ezek mellett tűrnöm kell az idióta, bunkó öcsém szurkálásait, és legszívesebben beleverném a fejét a falba. Vajon mitszólnának mindehhez az elkényeztetett amerikai szőke kis hülye buta picsák, akik a saját szobájuk kitakarításáért is pénzt követelnek a szüleiktől?
Az egyik, amit megígérek, hogy összeszámolom apámnak minden egyes bunkóskodó, kötekedő megjegyzését, úgy amblokk.
A másik, hogyha én nekem egyszer saját lakásom, vagy bérelt lakásom lesz, soha többé nem jövök haza, az az egy egymillióhétszázötvenezer százalék!!
És miattuk van az is, hogy alig eszem, mert ha ennék, apám ott ugat a pofámba, és összeszorult gyomorral eszem meg azt a pár falatot is, és ha szólok neki, hogy legalább annyi időre hagyjon békén, míg megeszem, akkor idegesebb lesz, már majdnem megver, hogy milyen pofátlan kis geci vagyok, hogy merek így vele beszélni, és akkor inkább nem is eszek az asztalnál. Már odaig fog fajulni a dolog, hogy kizavar enni, mint a kutyát.

Mellesleg csak az vígasztal, hogy max 42 napig kell ezt itthon elviselnem. Hál'istennek olyannak tudhatom magam, hogy nagyon hamar lenyugszom. De belül eléggé szarul esik, és nem leszek kedves. Ha visszagondolok eseményekre, mindig kijöttem a szobából, ahol voltam, és apám bejött. Ha nincs harag akkor is ez van, mert már belém van táplálva az agressziója, meg hogy hiába van átmeneti békeidő, akkor is beszól valamit, hogy ez mért nincs a helyén, az mért úgy áll, emez mért nincs már levíve, amazt mért nem csináltam már meg. Állandóan és mindig és folyton és egyfolytába megy ez a rohadt szurkálódás, és nem fogom neki megköszönni soha. Nem leszek hálás semmiért sem. Nem fogja elhagyni a számat egyetlen egy 'köszönöm' sem. Mit köszönjek? Az állandó kiborítást? Azt, hogy nem lehet egy asztalhoz ülni vele megbeszélni a gondokat, vagy egyáltalán békésen megebédelni, mert ott ugat a képedbe, és emiatt nem eszel? Piti dolgokért? Hogy az alapvető 'gyerekhezszólok'-hangneme elfogadhatatlan? Persze, hogy nem kérdezem meg tőle, hogy apa, mit tehetek érted? Egy ilyenért? Aki nap, mint nap minden alkalommal belédrúg? Én adjam meg neki a kellő tiszteletet? Miért ugráljam körül? Miért kellene nyalnom neki? Hogy utána azt kapjam, hogy egy számító kis dög vagyok? Már alapból nem kérek tőle semmit. Csak közlöm vele a dolgokat, mert elvárja. Sokszor félek tőle, és nem oktalanul. Sokszor kértem anyámat, hogy ezt ne mondja el neki, meg azt, mert nem lenne jó vége. Sose fogom megköszönni a dolgokat neki, hiába az apám. A bejegyzés elejéhez képest most megint ingerült lettem. Hiába nyugszom le, ha fölébred, kezdődik elölről megint...

Kész, megint kiborult itthon a bili, lassan az idegrendszerem a tét. Nem lehet igaz, hogy nincs egy kurva normális szava hozzám, állandóan ahányszor egy légtérben vagyunk, mindig csak a kötekedés megy. Úgy bánik velem, mint egy katonával, vagy egy robottal, akinek nincsenek érzései, akinek beszólhat akrámilyen megalázót, és ő nem szólhat vissza, beletörölheti a lábát, mint egy rongyba. Csak azt látja, hogy mindig bőgök, de azt nem, hogy miért. Egyszer sem volt olyan az életben, hogy kedvesen megkérdezné, hogy kislányom mi bánt, csak az, hogy mibajod van má megin. Vagy hogy ha valami jószándékból csináltam, azért is mekkora balfasz vagyok, hogy nincs semmiben sem köszönet, amit én itthon csinálok. Többször lepergettem a jelenetet, ahogy visszakérdezek, hogy mert te mégis mit csinálsz bazdmeg? Nyugdíjas vagy, csak fekszel állandóan egész nap és dirigálsz mindenkinek. Ha nem fekszel, akkor füvet locsolsz, és azt is direkt körülményesen, hogy utána megin heverészhess! Még te mondod nekem, hogy nem csinálok semmit???!! Már bocs. Rám van bízva a mosogatás, amit kb óránként kell csinálnom, és még előtte a nagy edényhegyet el kell pakolnom. A Zsombikával is én bajlódok, napi 56-szor mondja hogy pisálnia kell, ebből én ugyanennyiszer felugrok hogy ráültessem a bilire, és ebből kb 3-szor ha hugyozik. Életveszélyes mutatványokat csinál, mindig hajszál híjja, hogy betörje a fejét, akkor is én ugorjak a ház másik feléből, amikor te ott vagy tőle fél méterre! Jah és mellesleg nem csinálhatom sose itthon azt, amit szeretnék, pedig a legtöbb ember azért jár haza ám! És örülj egyáltalán, hogy mindezt a mocskos szavadra csinálom meg. Egyébként meg letagadnálak, hozzád sem szólnék drága apucákám kedves! Nem kell a koleszba segíteni költözni, a tetoválószalonokba hordozni kocsival, megállok én a magam talpán, még jó, hogy nem leszel ott! Csak a pénz miatt vagyok ennyire tágtűrésű. Nehogy azt hidd, hogy szeretlek is valamennyire, attól hogy az apám vagy. Nem te kínlódtál velem kilenc hónapig, te csak beleraktál anyámba ennyi. Onnantól kezdve mindig szidva voltam és mára odáig fajult, hogy menekülök minden közös pillanat elöl, amin te igencsak csodálkozol! Most is mit csinálsz? Befele fordulva alszol horkolva, tök mindegy mi történik körülötted.

Elmentek itthonról. Mármint Horvátországba. Éjjel fél egykor. Felébresztettek, hogy bezárjam az ajtót. Levetődtem a lenti ágyra félájultan. Apámtól kaptam egy puszit. Ez NAGY SZÓ. Aztán mivel sötétben gyűlölök egyedül lenni, bekapcsoltam az msn-t. Nem történt semmi érdemleges. De nagyon álmos voltam. A szemem még mindig be volt dagadva, és még mostsem tökéletes. Vagy adtól, hogy kiborultam tegnap, vagy attól, hogy beteg vagyok, mert a torkom is fájogat, és a taknyom is ömlik. Körülbelül. De azért sikerült aludnom, nem túl sokat. Fél hat előtt felkeltem. Lefürödtem, hogy kicsit magamhoz térjek, hajat is mostam. És most szénakazal az egész... utálom.. olyan igénytelen. A festék is megint kikopott és megint mosottszar fejem van. Aztán most várom, hogy történjen valami élettelteli, izgalmas dolog. De nem történik semmi. Unalmas. Nem akarok sose egyedül élni egy lakásban. Nemtudom hogy bírják akik így vannak, de biztos van rá okuk. Modjuk egész nap dolgozik korán reggeltől késő estig. Akkor minek kell lakótárs. Még kutya is fölösleges. Meg még macska is, mert attól csak megilyednék, ha a sötétbe elkezdene világítani a szeme.
De bemenni sincs túl nagy kedvem. De bekellene, mert mamámnál kajálok. Viszont itthon megkellene enni a sajtot mert megromlik. Tészta is van hozzá...de még kefír is van.. Most meglepődtem, mert anyámék kb nem hagytak itthon semmit. Se sampont, se dezodort, az alapozót is elvitte. Így hogy marad fenn a szemfesték? A hűtő is ki van fosztva. De jégkrémet azt hagytak itthon látom. Most már szerintem Horvátországba vannak. A lukacsos házaknál. Na jólvan, én ma szét fogom unni az agyam, és szerintem beinvitálok valakit.

Be van dagadva a szemem. Érzem hogy tökre be van püffedve, és piros. Fáj. A sok dörzsöléstől és könnytől. Ma ha nem aludtam, akkor sírtam. Ha nem sírok, akkor próbálom visszafolytani. Lehet másnak súlyosabb problémái vannak, de eskü, inkább cserélnék vele. Nehezen bírom, amikor valaki ígér valakit, aztán nem tartja be. Velem folyamatosan ezt csinálják. Kurvára leszarják, hogy már tönkremegyek benne. Kurvára leszarják, hogy mit érzek. Igen hazudtam, és kurvára nem fogják föl, hogy miért.
Kurvára vártam, hogy betöltsem ezt a kibaszott 18-at, és hogy felnőttként kezeljenek, legalább egy kicsit. Kurvára vártam azt is, hogy letegyem a baszott érettségit, hogy normálisabbak legyenek velem, hogy még erre is képes vagyok, pedig nem gondolták. És mint ezt kibaszottkurva hiába. "Felnőtt lettél, mostmár tényleg hivatalosan, érettségid is van, innentől azt csinálsz és oda mész, ahová csak akarsz!" Hát a büdös nagy lófaszt! Semmisem változott. Ezt mások is megmondták, hogy ne várjak túl sok változást. Nem hittem nekik, mert bíztam abba, hátha ez változtat valamin. Hát igazuk volt.
Először töltsem be a 18-at...oké "Anya már 18 vagyok nemigaz hogy nemmehet sehova"....ez lett belőle. Aztán "Anya már megvan az érettségim is, azt mondtad, hogy utána bárhová elmehetek". A lófaszt. Nem igaz, hogy nem tudnak elengedni. Mit gondolnak pesten ki sem dugom az orromat a kollégiumból?
Az volt a bajuk, hogy hazudtam, másfél évig, hogy kikkel találkozok. Kurvára félreismerik a barátaimat, egyszer nem beszélgettek velük, csak a pletykás anyukának hisznek, aki azt híresztelte, hogy lebuzisztam a matek tanárt, meg még egy két dolog.
Bezzeg arra meg jó vagyook, hogy délután bemegyünka központba nézelődni, de mikor itthon beszélnék velük, tuti, hogy este 11-ig nem fekszik le senki.
Már fáj a szemem a bőgéstől. Én már nem tehetek ez ellen semmit, ha összefosom is magam. Ha "jó" lettem volna, akkorsem lenne ez másképp. Hiába éreztetik velem, hogy én vagyok a hibás, tudom, hogy nem, és ezt más is tudja, aki annyira ismer. Mindig belémbeszélik, hogy mekkora egy kurva ribanc vagyok, és nem érdekli őket más, aki tényleg szószerint az. Igaz, hogy volt egy ballépésem, ami igazából ilyen kis tini-faszság volt, de mért vagyok ezen kívül én kiskurva a hátam mögött CSAK két pasival, amikor más 16 évesen már túl van vagy 5-ön?? Bírom, hogy az dob el magától, aki kurvára nem ismer. Ha csak titokban, szép csendesen elolvasnák ezt a buzi blogot, anélkül, hogy utána valaki számon kérjen érte, hogy ezt hogy gondoltad leírni, meg azt, lehet más lenne a véleményük rólam. De mivel nemteszik, akkor így jártak.
Elegem van, és az a legszarabb, hogy nemtudok hova menni, vígasznak, vagy valami nyugalom szigetére, és eléggé gáz lesz az elkövetkezendő két hónap. Minden nap ezt átélni...áhhh...
És miért nem találkozhatok a barátnőimmel? Mert az egyik "lezbikus" és kihasználja, hogy én kis gebe vagyok ő meg melles, és egyszerűen letámad, és még a seggemet is kinyalja, a másik "narkós", mert van rá pénze is ugyebár, és talán már nekem is megvenné a cuccost, a harmadik meg csak abban a társaságban van. És én meg "annyira befolyásolható vagyok, hogy kis idő múlva egy lezbikus narkós vöröshajú lány" lesz belőlem.
És még egy dolog, amitől a falra mászok, hogy a drága exemmel nem lehet kommunikálni úgy, mint bárki mással, mert játsza a hülyét, és még engem éretlenezett le. Hát már elnézést ki itt az éretlen, mikor egy egyzerű hasonlatot nem ért meg??? Meg idétlen gyerekes válaszokat ad már bocsi, megint nem én vagyok az éretlen. Dugja a nyula seggébe a puruttya szar vasárnapjait. És én akkor mit szóljak bazdmeg??????? Amikor nekem minden egyes napom olyan, mont az ő vasárnapjai?? Egy igazi flegma fasz lett belőle, és eléggé fura ilyet írni róla, mert 2-3 hónapig full nem így gondoltam. És kurvára nem fog érdekelni ha ezek után letilt vagy töröl... azért csinálná mert besértődött. Más indok hülyeség lenne rá.

About this blog


"Sokan kérdezik a fogalmát. Ki is az igazi nő és miért? S egyre többen kérdik... mert végképp nem értik. S a válasz, mely ott a van a szánkon nem adja meg a választ. Úgy tartják az igazi nő nem szép, csupán ápolt. De hatalmasat téved az, ki azt hiszi ennyi csupán elég. Az igazi nő, szép, bájos, egyéni, kedves, okos, intelligens. Az igazi nő belép a terembe és minden szem rá szegeződik. Csupán őt, csakis őt nézik. Legyen az egy pillanat vagy egy perc, az a pillanat az övé, csakis az övé, senki másé. Vannak irigyei, mert kinek nincsenek. De őt nem érdekli, csak ő érdekli abban a pillanatban. Hiú? Nem. Csak szép. Mert az emberek törődnek magukkal, törődnek, mert másnak akarnak mutatkozni. Többet akarnak mutatni mint amik valójában. A nő is egy ilyen lélek, a maximumot akarja mutatni. S emiatt hiába tekintik hiúnak és magabiztosnak. Legbelül ő is csak egy félénk lány, aki erősnek akar tűnni. S aki megkaparintja a lelkét az a mennyországba kerül...."

Rendszeres olvasók