Kész, megint kiborult itthon a bili, lassan az idegrendszerem a tét. Nem lehet igaz, hogy nincs egy kurva normális szava hozzám, állandóan ahányszor egy légtérben vagyunk, mindig csak a kötekedés megy. Úgy bánik velem, mint egy katonával, vagy egy robottal, akinek nincsenek érzései, akinek beszólhat akrámilyen megalázót, és ő nem szólhat vissza, beletörölheti a lábát, mint egy rongyba. Csak azt látja, hogy mindig bőgök, de azt nem, hogy miért. Egyszer sem volt olyan az életben, hogy kedvesen megkérdezné, hogy kislányom mi bánt, csak az, hogy mibajod van má megin. Vagy hogy ha valami jószándékból csináltam, azért is mekkora balfasz vagyok, hogy nincs semmiben sem köszönet, amit én itthon csinálok. Többször lepergettem a jelenetet, ahogy visszakérdezek, hogy mert te mégis mit csinálsz bazdmeg? Nyugdíjas vagy, csak fekszel állandóan egész nap és dirigálsz mindenkinek. Ha nem fekszel, akkor füvet locsolsz, és azt is direkt körülményesen, hogy utána megin heverészhess! Még te mondod nekem, hogy nem csinálok semmit???!! Már bocs. Rám van bízva a mosogatás, amit kb óránként kell csinálnom, és még előtte a nagy edényhegyet el kell pakolnom. A Zsombikával is én bajlódok, napi 56-szor mondja hogy pisálnia kell, ebből én ugyanennyiszer felugrok hogy ráültessem a bilire, és ebből kb 3-szor ha hugyozik. Életveszélyes mutatványokat csinál, mindig hajszál híjja, hogy betörje a fejét, akkor is én ugorjak a ház másik feléből, amikor te ott vagy tőle fél méterre! Jah és mellesleg nem csinálhatom sose itthon azt, amit szeretnék, pedig a legtöbb ember azért jár haza ám! És örülj egyáltalán, hogy mindezt a mocskos szavadra csinálom meg. Egyébként meg letagadnálak, hozzád sem szólnék drága apucákám kedves! Nem kell a koleszba segíteni költözni, a tetoválószalonokba hordozni kocsival, megállok én a magam talpán, még jó, hogy nem leszel ott! Csak a pénz miatt vagyok ennyire tágtűrésű. Nehogy azt hidd, hogy szeretlek is valamennyire, attól hogy az apám vagy. Nem te kínlódtál velem kilenc hónapig, te csak beleraktál anyámba ennyi. Onnantól kezdve mindig szidva voltam és mára odáig fajult, hogy menekülök minden közös pillanat elöl, amin te igencsak csodálkozol! Most is mit csinálsz? Befele fordulva alszol horkolva, tök mindegy mi történik körülötted.
0 beszólás:
Megjegyzés küldése